Társulatunk és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem együttműködési megállapodása részeként 2021. november 25-én, Egerben, megalakult Társulatunk Észak-magyarországi területi szervezete. A Területi Szervezet elnöke Dr. Kertész Ádám geográfus, az EKKE professzor emeritusa, alelnöke Dr. Juhász Tibor, az egyetem tudományos rektorhelyettese.

A megállapodást Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona Rektor Asszony, Társulatunk elnökségi tagja és Dr. Tardy János az MTT ügyvezető elnöke írta alá színvonalas szakmai program keretében.

Kitaibel Pál botanikus néhány társával már 1802-ben felvetette egy természettudományi társaság létrehozásának gondolatát, ám csak négy évtizeddel később, 1841-ben alakult meg Bugát Pál kezdeményezésére a Magyar Természettudományi Társulat – idézte fel a Tittel Pál Könyvtárban a Természettudományok az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen elnevezésű konferencián Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona. Egyetemünk rektora – a szervezet Földtudományi Szakosztályának elnöke – kiemelte: a társulat küldetése mindig az volt, hogy a természeti értékeket, a természettudomány legújabb eredményeit megismertesse, s a világ egyik legrégebbi tudományos ismeretterjesztő társaságának célkitűzései ma sem vesztették el időszerűségüket. Hozzátette: öröm, hogy a Kárpát-medence magyar diákjainak nagyszerű, ösztönző lehetőségeket ad tanulmányai versenyeivel a társaság, több megméretés, így Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaverseny és Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny országos döntőjének rendre egyetemünk ad otthont.

További képek az eseményről a képgalériánkban láthatók.