Sikeres döntők után…

Befejeződtek a Társulat 2019-2020. tanévre kiírt tanulmányi versenyei.

 

Társulatunk a járványhelyzet ellenére sikeresen lebonyolította három, nagy hagyományú tanulmányi versenyét.

A XXX. Herman Ottó Kárpát-medencei Biológiaverseny, a XXXI. Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaverseny és a XXVIII. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny első fordulóit még a versenykiírásokban megadott időben és módon bonyolíthattuk, ám az iskolák bezárása miatt márciusban a megyei fordulók és döntők halasztásáról döntöttünk. A tanév végéig a fordulók megtartása nem volt lehetőség.

A megyei fordulókat szeptemberben tudtuk megrendezni jelentős változtatásokkal: mindhárom versenyt egy napon tartottuk. Minden versenyző a saját iskolájában írta meg a feladatlapot, melyek javításáról a megyei szervezők gondoskodtak.

A helyzet bizonytalansága miatt a döntőket online formára dolgoztuk át, így azokon mindenki – így külhoni versenyzőink is – rész tudtak venni. A döntők fordulóinak számát mindhárom esetben kettőre csökkentettük, a Herman és Teleki verseny esetében az írásbeli teszt mellett terepi filmet készíttettünk a terepi forduló helyettesítésére, a Hevesy versenyen az írásbeli mellett szóbeli fordulón adhattak számot a döntőbe jutott versenyzők tudásukról.

Mindhárom döntőn kértük a zsűri értékelését és egyöntetű vélemény volt, hogy a versenyzők az online technikát jól kezelték, technikai probléma miatt senki sem kényszerült a verseny feladására. A versenyzők tudása – a több hónapos online oktatás ellenére is – a korábbi évekhez hasonlóan magas színvonalú, a Hevesy verseny szóbeli zsűrije több versenyzőt is különdíjra javasolt kimagasló tudásuk, jó verbális képességeik alapján.

A díjazott versenyzők okleveleiket és jutalmaikat postán kapták meg, a versenyek győztesei és felkészítő tanáraik a Herman Ottó, Hevesy György és Teleki Pál érmet Társulatunk jubileumi közgyűlésén vehetik át előreláthatólag 2021. májusában.

 

Esemény

Herman verseny

Hevesy verseny

Teleki verseny

iskolai (Budapesten kerületi) forduló tervezett időpontja

2020. február 19.      15:00 szerda

2020. február 12.      14:00 szerda (csak Budapest)

2020. február 17.      15:00 hétfő

iskolai (Budapesten kerületi) forduló végleges időpontja

2020. február 19.      15:00 szerda

2020. február 12.      14:00 szerda (csak Budapest)

2020. február 17.      15:00 hétfő

megyei forduló tervezett időpontja

2020. április 25. szombat

2020. március 27. péntek

2020. április 4. szombat

megyei forduló végleges időpontja

2020. szeptember 18. péntek

2020. szeptember 18. péntek

2020. szeptember 18. péntek

döntő tervezett időpontja

2020. június 5-6-7. Kisújszállás

2020. május 22-23-24. Eger

2020. május 15-16-17. Eger

döntő végleges időpontja

2020. november 2. online

2020. október 29. online

2020. november 3. online

 

 

A fővárosi forduló fővédnöke Tarlós István Úr, Budapest főpolgármestere volt.

 

Szakmai együttműködők:

  • Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
  • Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (Eger)
  • ELTE TTK
  • Eszterházy Károly Egyetem (Eger)
  • Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat (MBFSZ)
  • Magyarhoni Földtani Társulat
  • Magyar Földrajzi Társaság
  • TermészetBÚVÁR Alapítvány
  • TIT Szövetség tagegyesületei, TIT Bugát Pál Egyesület

 

Határon túli szakmai partnerek:

  • Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete (Szabadka)
  • Felvidéki Tehetségsegítő Tanács (Komárom)
  • GENIUS Jótékonysági Alapítvány (Beregszász)
  • Kárpátaljai Magyar Pedagógus-szövetség (Beregszász)
  • II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (Beregszász)
  • Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (Csíkszereda)
  • Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (Komárom)
  • Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete (Újvidék)

 

Támogatóink:

  • Budapest Főváros Önkormányzata
  • Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • Emberi Erőforrás Támogatáskezelő – Nemzeti Tehetség Program (NTP)
  • Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. - Nemzeti Együttműködési Alap (NEA)
  • Nemzeti Park Igazgatóságok

 

 

Sikeres döntők után (pdf)