Sikeres döntők után…
Befejeződtek a Társulat 2019-2020. tanévre kiírt tanulmányi versenyei.
Társulatunk a járványhelyzet ellenére sikeresen lebonyolította három, nagy hagyományú tanulmányi versenyét.
A XXX. Herman Ottó Kárpát-medencei Biológiaverseny, a XXXI. Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaverseny és a XXVIII. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny első fordulóit még a versenykiírásokban megadott időben és módon bonyolíthattuk, ám az iskolák bezárása miatt márciusban a megyei fordulók és döntők halasztásáról döntöttünk. A tanév végéig a fordulók megtartása nem volt lehetőség.
A megyei fordulókat szeptemberben tudtuk megrendezni jelentős változtatásokkal: mindhárom versenyt egy napon tartottuk. Minden versenyző a saját iskolájában írta meg a feladatlapot, melyek javításáról a megyei szervezők gondoskodtak.
A helyzet bizonytalansága miatt a döntőket online formára dolgoztuk át, így azokon mindenki – így külhoni versenyzőink is – rész tudtak venni. A döntők fordulóinak számát mindhárom esetben kettőre csökkentettük, a Herman és Teleki verseny esetében az írásbeli teszt mellett terepi filmet készíttettünk a terepi forduló helyettesítésére, a Hevesy versenyen az írásbeli mellett szóbeli fordulón adhattak számot a döntőbe jutott versenyzők tudásukról.
Mindhárom döntőn kértük a zsűri értékelését és egyöntetű vélemény volt, hogy a versenyzők az online technikát jól kezelték, technikai probléma miatt senki sem kényszerült a verseny feladására. A versenyzők tudása – a több hónapos online oktatás ellenére is – a korábbi évekhez hasonlóan magas színvonalú, a Hevesy verseny szóbeli zsűrije több versenyzőt is különdíjra javasolt kimagasló tudásuk, jó verbális képességeik alapján.
A díjazott versenyzők okleveleiket és jutalmaikat postán kapták meg, a versenyek győztesei és felkészítő tanáraik a Herman Ottó, Hevesy György és Teleki Pál érmet Társulatunk jubileumi közgyűlésén vehetik át előreláthatólag 2021. májusában.
|
Esemény |
Herman verseny |
Hevesy verseny |
Teleki verseny |
|
iskolai (Budapesten kerületi) forduló tervezett időpontja |
2020. február 19. 15:00 szerda |
2020. február 12. 14:00 szerda (csak Budapest) |
2020. február 17. 15:00 hétfő |
|
iskolai (Budapesten kerületi) forduló végleges időpontja |
2020. február 19. 15:00 szerda |
2020. február 12. 14:00 szerda (csak Budapest) |
2020. február 17. 15:00 hétfő |
|
megyei forduló tervezett időpontja |
2020. április 25. szombat |
2020. március 27. péntek |
2020. április 4. szombat |
|
megyei forduló végleges időpontja |
2020. szeptember 18. péntek |
2020. szeptember 18. péntek |
2020. szeptember 18. péntek |
|
döntő tervezett időpontja |
2020. június 5-6-7. Kisújszállás |
2020. május 22-23-24. Eger |
2020. május 15-16-17. Eger |
|
döntő végleges időpontja |
2020. november 2. online |
2020. október 29. online |
2020. november 3. online |
A fővárosi forduló fővédnöke Tarlós István Úr, Budapest főpolgármestere volt.
Szakmai együttműködők:
- Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
- Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (Eger)
- ELTE TTK
- Eszterházy Károly Egyetem (Eger)
- Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat (MBFSZ)
- Magyarhoni Földtani Társulat
- Magyar Földrajzi Társaság
- TermészetBÚVÁR Alapítvány
- TIT Szövetség tagegyesületei, TIT Bugát Pál Egyesület
Határon túli szakmai partnerek:
- Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete (Szabadka)
- Felvidéki Tehetségsegítő Tanács (Komárom)
- GENIUS Jótékonysági Alapítvány (Beregszász)
- Kárpátaljai Magyar Pedagógus-szövetség (Beregszász)
- II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (Beregszász)
- Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (Csíkszereda)
- Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (Komárom)
- Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete (Újvidék)
Támogatóink:
- Budapest Főváros Önkormányzata
- Emberi Erőforrások Minisztériuma
- Emberi Erőforrás Támogatáskezelő – Nemzeti Tehetség Program (NTP)
- Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. - Nemzeti Együttműködési Alap (NEA)
- Nemzeti Park Igazgatóságok