Biológiai Szakosztály

Leírás

A Biológiai Szakosztály küldetése

A Magyar Természettudományi Társulat (MTT) működése alapvetően két célkitűzés köré szerveződik: (1) az ifjúság tehetséggondozása és tehetségfejlesztése; (2) a szakmailag igényes és hiteles, de közérthető tudományos ismeretterjesztés.

Az MTT az első célt elsősorban a tanulmányi versenyekkel igyekszik megvalósítani. E munka keretében a Biológiai Szakosztály a Herman Ottó Kárpát-medencei Biológiaversenyt szervezi évek óta. A szabályzat értelmében a verseny a természet és ember műveltségi területen belül elsősorban a biológia tantárgyhoz kapcsolódik, de emellett – Herman Ottó szellemiségének megfelelően – a földrajz, a kémia és a fizika főbb témaköreinek az ismeretét is igényli. A verseny alapvető célja az új ismeretek megszerzésén túl a szemléletformálás és az értékátadás is. A versenyre 13–14 éves tanulók jelentkezhetnek. Lebonyolítása három fordulós: az első állomást az iskolai (Budapesten a kerületi) fordulók jelentik, majd a megyei (Budapesten a fővárosi) megmérettetés következik, s a sorozatot a Kárpát-medencei döntő zárja. A feldolgozandó ismeretkörök nagyon sokrétűek, s közöttük fontos szerepet kap például a genetika is, amint ez a „Válogatás a tankockák között” című digitális próbafeladatoknál a biológián belül a genetika tankockában is látható, ahol a genetikai alapfogalmaktól és a Mendel-törvényektől kezdve a GMO előnyei/hátrányai kérdéskörön vagy a betegségek örökletes hátterén át a családfatervezésig a témakörök széles tárháza megtalálható.

A második fő célkitűzést az MTT Biológiai Szakosztálya elsősorban konferenciák, előadóülések és azok kiadványszerkesztett anyagának formájában valósítja meg, amelyek mindig a tágan értelmezett szakterület valamilyen fontos és időszerű témaköreit érintik. Ilyen volt A biodiverzitásról másképp című, négy részes előadássorozat. A kiemelt fontosságú biodiverzitási kérdéskörnek az alapját a korszerű taxonómia és szisztematika képezi, ami ma már nem nélkülözheti azokat a sok tudományterületet felölelő elemzéseket, amelyek az élőlények azonosításához, a rokonsági kapcsolatok levezetéséhez, a populációbiológiai folyamatok értelmezéséhez, a filogenetikai és a filogeográfiai összefüggések elemzéséhez, sőt az élőhelyi feltételrendszerhez és az egyes háttérváltozókhoz történő alkalmazkodási viszonyok megfejtéséhez szükségesek. Nemcsak szoros összefüggésben állt a biodiverzitással, de igen időszerű is volt az „Öntözzünk, de miből …?” című kétrészes előadássorozat. Szakosztályunk részt vett további két, valamennyi tudományterületre kiterjedő, nagy érdeklődést kiváltó előadássorozat megszervezésében és lebonyolításában: Csalások, csúsztatások, csalafintaságok a tudományban I-IV. és a Bizonyosságok és bizonytalanságok a tudományban I-IV.