MEGHÍVÓ (PDF)

 Regisztráció lezárva!

 Meghívó

A MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT

 „Élelmiszerlánc-biztonság a múltban, a jelenben és a közeli jövőben,

(elmélet és gyakorlat)” c. konferenciájára

a Magyar Természettudományi Társulat és a 

Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet rendezésében

az MTA Magyar Tudomány Ünnepe 2014. rendezvénysorozat keretében

 2014. november 19. (szerda) 09:30 óra

Helyszín:                   Semmelweis Egyetem,

Budapest VIII., Nagyvárad tér 4. 21. emelet, Johann Béla terem

09.30 – 09.35  Köszöntő:

Prof. Dr. Sótonyi Péter, az MTA r. tagja, rector emeritus, az MTT elnöke

 I. Moderátor: Prof. Dr. Cseh Károly, az MTA doktora, egyetemi tanár, intézetigazgató - Semmelweis Egyetem

09.35 – 09.55

Dr. Bognár Lajos helyettes államtitkár - Földművelésügyi Minisztérium:

            „Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégia 2014-2023”

09.55 – 10.15

Prof. Dr. Gyulai Ferenc, az MTA doktora, egyetemi tanár - Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet:

„Amikor még csak bioélelmiszerek voltak... Ételmaradványok üzenete.”

10.15–10.35

Dr. Lugasi Andrea PhD, tszv. főiskolai tanár - BGF KVIK, Vendéglátás Intézeti Tanszék:

„Élelmiszerbiztonság a vendéglátásban.”

10.35– 10.45 hozzászólások

10.45 – 11.00        kávészünet

 II. Moderátor: Prof. Dr. Pokol György, az MTA doktora, egyetemi tanár - BME Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék

11.00 – 11.20

Dr. Jozwiak Ákos PhD, igazgató-helyettes - Nemzeti Élelmiszerlánc- biztonsági Hivatal, Rendszerszervezési és Felügyeleti Igazgatóság:

„XXI. századi kihívások az élelmiszerlánc-biztonság területén.”

 11.20 – 11.40

Prof. Dr. Salgó András, az MTA doktora, tszv. egyetemi tanár - BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar, Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszer-tudományi Tanszék:

"Kenyér, ahogy eddig nem ismertük."

11.40 – 12.00

Prof. Dr. Cseh Károly, az MTA doktora, egyetemi tanár, intézetigazgató Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet:

„Környezeti kémiai anyagok szerepe az elhízás és a cukorbetegség kialakulásában”

12.00 – 12.10  hozzászólások

12.10 – 13:10  ebédszünet  (termékbemutató és állófogadás)

 III. Moderátor: Prof. Dr. Solti László, az MTA r. tagja, tszv. egyetemi tanár, - Szent István Egyetem, Állatorvos-tudományi Kar

13.10 – 13.30

Prof. Dr. Farkas Róbert, az MTA doktora, tszv. egyetemi tanár - Szent István Egyetem, Parazitológiai és Állattani Tanszék:

"Fertőződhetünk-e parazitákkal a húsoktól?”

13.30 – 13.50

Prof. Dr. Tuboly Tamás CSC, egyetemi tanár - Szent István Egyetem, Állatorvos-tudományi Kar, Járványtani és Mikrobiológiai Tanszék:

"Haszonállatok vírusfertőzései és a biztonságos élelmiszer-előállítás."

13.50 – 14.10

Prof. Dr. Szollár Lajos, az MTA doktora, egyetemi tanár - Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Kórélettani Intézet:

"A bor, mint olyan ... "

14.10 – 14.20  hozzászólások

14.20 – 14.35 kávészünet

 IV. Moderátor: dr. Tardy János PhD, c. egyetemi tanár, üv. elnök - Magyar Természettudományi Társulat

14.35 – 14.55

Gondolatok a természetvédelem és a gazdálkodás lehetséges összhangjáról az élelmiszerlánc-biztonság jegyében: beszélgetés Szomor Dezső (bio) gazdálkodóval

14.55 – 15.15

Prof. Dr. Kerekes Sándor, az MTA doktora, egyetemi tanár - Kaposvári Egyetem – Corvinus Egyetem:

„A világ élelmiszerellátásának gazdasági dolgairól – környezeti nézőpontból.”

15.15 – 15.35

Dr. Gundel János PhD, Prof. emeritus - BGF KVIK, Vendéglátás Intézeti Tanszék:

"Élelmiszerbiztonsági előírások, ajánlások, javaslatok a régi

(szakács) könyvekben.”

15.35 – 15.55

Dr. Csizmadia László PhD, főiskolai tanár, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének (FATOSZ) elnöke - BGF KVIK Turizmus Intézeti Tsz.

„A falusi vendégház konyhája.”

15.55 – 16.05  hozzászólások

A részvétel ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges

(az előzetes regisztráció lezárult)!

Érdeklődni lehet:

 E-mailben: mtt.titkarsag@mtt.t-online.hu

 1/266 1101 telefonszámon

Szakmai együttműködő:

 

A Konferencia támogatói:

Szomor Ökofarm, Dömsöd

Sáfrány Pisztrángtenyészet és Első Hazai Halfüstölde, Szilvásvárad

HIKSZ Kft Bokri Juhsajt- és Juhtúró különlegességek, Bokor

La Fiesta party service, Budapest

Hazai Piac - Hazai élelmek az Ön egészségéért!