Még alig kezdődött el, máris véget ért…
Így csak olyan esetekben emlékezünk valamire, ha nagy örömünkre szolgált, ha valami nagyszerű dolog részesei lehettünk. Társulatunk kezdeményezésére hagyományos országos tanulmányi versenyeinket, három esztendős széleskörű szakmai egyeztetéseket követően a 2016/2017-es tanévtől a Kárpát-medence (Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság) összes magyar anyanyelvű közössége, iskolája irányába kiterjesztettük. Az immáron Kárpát-.medencei döntőket (Eger, Kisújszállás) május-június folyamán sikerrel lebonyolítottuk. Társulatunk meghívott vendégeként hatvan tehetséges külhoni magyar diákot, felkészítő tanáraikat és versenyfelelőseit láttuk vendégül.
A területi és a Kárpát-medencei szellemi megmérettetések döntőinek legeredményesebb képviselői számára – a hagyományteremtés szándékával – Parajdon, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara szervezésében, Társulatunk és a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség társszervezésében az Urbán Andor Református Konferencia és Üdülő Központ adott otthont az egyhetes tábornak.
Kiemelt célunk volt a tehetséggondozás, tehetségápolás, valamint az anyaország és az elcsatolt területeken élő magyar fiatalok összetartozás-érzésének elmélyítése, erősítése, új kapcsolatok létesítése, új ismeretek szerzése. A Tehetségtábor szervezése során fontosnak tartjuk a Kárpát-medence magyarok által lakott tájainak, településeik történelmének, szellemi, természeti és kulturális értékeinek, örökségének, lakóinak megismertetését. 2017-ben, július 17-23. között a résztvevők Parajd és környéke (Sóvidék, Gyergyói-medence, Udvarhelyszék stb.) látnivalóival, lakóival és a székelyek vendégszeretetével, épített és természeti örökségével ismerkedhettek meg. Megható kis ünnepség keretében megkoszorúztuk Petőfi Sándor Ispánkúti-emlékművét a segesvári lapályon, majd a táborban a diákok – háromfős csapatokban –, nem remélt eredményességgel kitöltötték a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-medencei honismereti tesztjét, melyet az Intézet különdíjakkal jutalmazott A részletes programot a „Parajdi Tehetségtábor” menüpont alatt olvashatják az érdeklődők. A résztvevők két kérdésre adott válaszát pedig itt ismertetjük.
Felemelő, nagyszerű és minden tekintetben tartalmas együttlét volt. Hálás köszönet dr. Tonk Szende docens asszonynak, Társulatunk elnökségi tagjának, prof. dr. Tonk Márton dékán úrnak és prof. dr.Balog Adalbert rektorhelyettes úrnak a felejthetetlen élményekért, a megható gondoskodásért amivel megajándékoztak bennünket. …
Az alapok lerakattak… A folytatáshoz várjuk azok támogatását, akik tettekben is szívügyüknek tekintik a magyar-magyar összetartást, a tanulmányi versenyeink során „felbukkanó” tehetségek felkarolását, a közös gondolkodás és jövő formálását.
Tardy János


A Sapientia egyetem honlapján megjelent összefoglaló.