Meghívó (PDF)

Az ELTE Meteorológiai Tanszéke és a Magyar Természettudományi Társulat közös szervezésével március 17-től egy olyan előrejelzési vetélkedő veszi kezdetét, amely során bárki kipróbálhatja az előrejelzés nehézségeit. A verseny elsősorban a középiskolások számára szól – ezzel a tapasztalatszerzéssel is segítve természettudományos fejlődésüket –, de az általános iskolások, tanárok és más érdeklődők is részt vehetnek a vetélkedőn. 

A versenyen 24 órás előrejelzéseket várunk, minden második kedden 14 óráig kell leadni a szerda 14 órára vonatkozó előrejelzéseket. Az egyes fordulók során a verseny ellátogat Budapest, Siófok, Pécs, Szeged, Miskolc és Debrecen meteorológiai állomásaira. A 6. forduló után lesznek majd összesített végeredmények, és a legjobban teljesítő előrejelzők jutalomban részesülnek. Az aktuális forduló eredményének értékelése rendszerint csütörtökönként történik majd.

A vetélkedőnek hivatalos oldalán  keresztül – http://ozone.elte.hu/fcrace – lehet a tippeket leadni és innen értesülhet mindenki az eredményekről is. Érdemes kezdetben a szabályokat kellő körültekintéssel áttanulmányozni, és felhasználni a weboldalon található segítségeket. Az előrejelzés során 9 értéket vagy kategóriát kell megadni a másnapi időjárással kapcsolatban. A tippelő feladata előrejelezni a szerdai nap folyamán mérendő legalacsonyabb és legmagasabb hőmérséklet értékét, az adott időpontra vonatkozó hőmérséklet és légnyomás értékét, a felhőzet, a szélsebesség és a jelenidő (köd, eső, havazás stb.) kategóriáját, a szél irányát és a másnap reggelig számítandó 24 órás csapadékhullás tényét. A meteorológiai állapothatározókkal kapcsolatos tudnivalók és pontozásuk a honlapon a Szabályok és a Segítség az előrejelzéshez menüpont alatt érhetők el. Az interneten számos szabadon hozzáférhető meteorológiai adat áll rendelkezésre, ezekhez ugyancsak találnak segítséget, illetve linkgyűjteményt a honlapon! 

Az időjárás függvényében lesznek könnyebben előrejelezhető helyzetek, de adódhatnak jóval kiszámíthatatlanabb értékekkel rendelkező fordulók is. Az előrejelzési vetélkedőn való részvétel a verseny izgalma mellett a természettudományok iránt érdeklődőknek hasznos gyakorlati tapasztalatszerzést is jelenthet.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A résztvevőknek sok sikert kívánunk!

MTT Meteorológiai Szakosztály beszámoló 2015